Lássuk hát a folytatást...
Íme a második rész:
Ezúttal egy üveg volt a kezébe és 2 stampedlis pohár! Letette maga mellé a székre, átnézett, és végre köszönt, az elmaradhatatlan kaján mosollyal az arcán. Felé fordult a lány, és viszonozva az örömét, széles mosolyra húzta a száját és visszaköszönt. A férfi, koccintásra invitálta, és italt töltött a gyűszűnyi poharakba. Elfogadta a meghívást, és míg a férfi az italokat töltötte, megkérdezte, hogy mi volt az a szám, ami nem is olyan régen csendült fel nála. A lány felé fordult és a szokásos mosolyával az arcán visszakérdezett, hogy mire gondol, mert egy kicsit sok szám csendült fel az elmúlt percekben… Elmagyarázta, hogy egy kicsit romantikus volt – amit elsőre furcsának talált, mert a férfi olyan zenét nem szokott hallgatni – sőt olyan, mintha egy film betétdala lett volna! Erre a főhősünk válasza az volt, hogy sejti mire gondol, és beviharzott a lakásba…
Állt a lány az erkély korlátjára rákönyökölve, és nagyokat pislogott. Nem értette, hogy sikerült egy ártatlan mondattal elűznie a férfit! Olyan sebességgel viharoztak a gondolatok a fejében, hogy saját maga sem tudta nagyon követni a cikázást. Mire a gondolatáradat végére ért, és levonta volna a következtetést, újra felcsendült a zeneszám, immár harmadszor azon az estén.
– Ez az? – kérdezte a szokásos széles mosollyal az arcán a férfi, mikor újfent feltűnt az erkélyen.
– Igen! – rebegte mosolyogva a lány.
A két pohár a korláton egyensúlyozott, a beléjük töltött italtól, míg visszacsavarta az üvegre a kupakot. Fogta a két poharat, közelebb lépett az elválasztó üveghez, és oda nyújtotta az egyiket a lánynak. A lány is közelebb lépet az üveghez, és a pohár után nyúlt. Ahogy megfogta, megrázta az a bizonyos áram. A férfira nézett, aki nem eresztette el a poharat, hanem a lány ujjait is hozzáfogta, és így már ketten szorongatták. Felváltva cikázott a tekintete. Nézte a férfit, nézte a poharat, illetve a rajta összefonódott kezüket, majd újra a férfit. Kérdések áradata suhant át a fejében, de egy hang sem jött ki a torkán, így, maradt a néma csend, a filmbe illő zenei aláfestéssel. Óráknak tűnő pillanatok teltek el, összefonódva, amit végül a férfi szakított meg. Lassan végig húzva a kezét a lány kezén, elengedte a poharat. Egy utolsó, elvarázsolt pillantást vetett a lányra, majd a másik kezében tartott poharat koccintásra emelte…
Főhősnőnk próbált magához térni a varázslatból, és utolérni a történéseket, amiket átélt a megállított idő perceiben, mikor az ébresztőt jelző óra csörögni kezdett. Azonnal kitisztult a tudata, és tudta, hogy itt vége az álomnak, ébredni kell, mert várja a valóság. A férfi elnézést kért, és besietett a lakásba, elhallgattatni az ébresztőórát, azaz felvette a barátai által csengetett kaputelefont! Visszament az erkélyre, hogy elbúcsúzzon a lánytól, de az idő túl gyorsan szaladt, és az ébresztőóra újra csörömpölni kezdett… Ismét elnézést kért, és besietett, hogy beengedje a barátait, akik időközben felértek, és neki támaszkodtak a csengőnek.
Újra visszasietett az erkélyre és így szólt:
– Ne haragudj, de most mennem kell! – mondta kelletlen.
A mindig csacsogó lány most szólni sem bírt, hiába szerette volna, az ajkai nem engedelmeskedtek, csak állt és nézte a búcsúzásra készülő férfit, tehetetlen...Újra megállt az idő, és nézték egymást kérlelve, hogy az álom tartson még... De a lopott idő, újra sietni kezdett, így a férfi próbálta engedelmességre kényszeríteni ajkait, és így szólt:
A mindig csacsogó lány most szólni sem bírt, hiába szerette volna, az ajkai nem engedelmeskedtek, csak állt és nézte a búcsúzásra készülő férfit, tehetetlen...Újra megállt az idő, és nézték egymást kérlelve, hogy az álom tartson még... De a lopott idő, újra sietni kezdett, így a férfi próbálta engedelmességre kényszeríteni ajkait, és így szólt:
– Akkor, szia! – köszönt el.
– ...szia! – préselte ki magából a választ a lány. A korláttól ellépő férfi után szólt szinte segélykérően – És a poharad? – kérdezte ártatlanul, szinte megszeppenve.
– ...szia! – préselte ki magából a választ a lány. A korláttól ellépő férfi után szólt szinte segélykérően – És a poharad? – kérdezte ártatlanul, szinte megszeppenve.
A férfi a lányra nézett, meredt szemekkel és szinte felháborodottan így szólt:
– ENNYI VOLT? – kérdezte, és a hangsúly a mondat végére átcsapott csalódottságba.
– Igen! – súgta szinte félve és nem értette a férfi tekintetében a csalódottságot – Már nem kérem! – felelte.
– ENNYI VOLT? – kérdezte, és a hangsúly a mondat végére átcsapott csalódottságba.
– Igen! – súgta szinte félve és nem értette a férfi tekintetében a csalódottságot – Már nem kérem! – felelte.
A férfi oda lépet az elválasztó üveghez és a kezében szorongatott, de a feléje nyújtott poharat durván kikapta a kezéből, és beviharzott a lakásba…
Első rész (Novella 1. rész)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése