Rendhagyó bejegyzés következik kedves olvasóim... nem valakinek az írását ajánlom szíves figyelmetekben, hanem egyet a saját fiókom mélyéről... így kérlek titeket, csak óvatosan a kritikákkal! :)
A hosszúságára való tekintettel több részletben közlöm...
Íme az első rész:
Évek óta húzta az érzelmi hullámvasút fájának az a bizonyos ága főhősnőnket, de harcias természetéből adódóan nem adta fel a küzdelmet, hiába taszították százszor is a gödör aljára. Kimászott, felállt, és megrázva magát, élte tovább az életét!
Mostanra ismét egy újabb gödör elé sodorta a sors, ami előtt álldogált, és nehezen döntötte el, hogy hagyja –e magát beletaszítani, vagy ezúttal az eszére hallgat és kikerüli!
Hogy mi is győzedelmeskedett felette?! Az ész, vagy az érzelem?!
…
Egy társasház sokadik emeletén arctalan bezárkózott szomszédok között élt a mindig csacsogó, életvidám lány. Nevelgette gyermekeit, és felesleges energiáját a munkájába merülve vezette le, ahol kiélhette a beszélgetés iránti vágyát. A szomszédok olyan intenzitással váltották egymás, hogy néha áldás volt az arctalanságuk, mert kihívást jelentett volna, hogy kivel is találkozott a rövid lift úton, vagy a földszinti aulában!
A közvetlen szomszédságában pár éve élő férfi, nem volt annyira személytelen a lány számára, mert ha összetalálkoztak, váltottak néhány szót, mivel a jól neveltségük is azt kívánta meg tőlük.
De eljött az, a bizonyos este, ahol az újabb gödör előtt nézet farkasszemet a mélységgel.
A mélységgel, ami nagyon is vonzotta…
A számítógép előtt görnyedve, az utolsó simításokat végezete a munkáján, mikor a lágy nyári csendet a szomszédból átszűrődő zene ritmusos üteme zavarta meg. A gép órájára pillantva, nyugtázta, hogy ismét elérkezett a szombat este, és életre keltek a buli utáni vágyak elő harsonái…
Mivel a koncentrációját elvesztette a dokumentum felett, így inkább mentve azt, lekapcsolta a gépet, és egy felsőbb erőnek engedelmeskedve az erkély felé vitték lábai.
Fülledt meleg augusztusi éjszaka volt… a szél lágyan fújt. A lány szabadon eresztett haján is kedvére játszhatott, ide – oda söpörve a tincseket! Hallgatta a szomszédból kiszűrődő zenét és nézelődött! Próbálta mindenben a szépséget a jót meglátni. Ezért szerette a nyár esti panorámát is. Sötét volt már az este, de egy – egy távoli helyen a lámpák fényében nappali világosság ragyogott.
Mintha egy előre letárgyalt találkozó színhelye lenne a vékony üvegfallal elválasztott erkélysor, egymás mellett lévő két piciny tere, a férfi is megjelent a saját térfelén. Átlógott a korláton, hogy lássa, sikerült a lányt kicsalogatnia. Nyugtázta vonzerejének erősségét, és amilyen gyorsan kiviharzott, olyan gyorsan be is sietett a lakásába. A lány nem értette a szeme láttára lezajló jelenetet, mert beszélgetőtárs szomszédja a nagy sietségben köszönni is elfelejtett. Pedig az elmúlt évek alatt erre mindig kínosan ügyelt, hogy egy „Sziával” üdvözölje, és csak utána siessen tovább. Próbálta kizárni a fejéből a némafilmbe beillő, számára érthetetlen jelenetet, de sajnos a gondolatai mindig oda vezették vissza, újra és újra. De mielőtt teljesen belesüllyedhetett volna a gondolatspirál mélyére, ismét feltűnt a férfi…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése